„Suliba jár kikapcsolódni a család” –
Családi délután a Szegedi Alsóvárosi Általános Iskolában

Iskolánkban Családi délutánt szerveztünk diákjaink és leendő elsőseink családjainak 2024.05.24-én a Párizsi Olimpia témakörében.
A Premier Művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola Szegedi Tagintézményéből tehetséges táncosok és énekesek léptek fel iskolánkban, a jó hangulat garantált volt. Nagy érdeklődéssel és ámulattal néztük őket. Magas színvonalú koreográfia betanításával kápráztatta el Tóth Boglárka és Rózsa Miklós, tánctanár a nézőközönséget. Saját koreográfiáját is bemutatta Berta Zsófi, Czakó Csenge Írisz és Bencsik Jázmin.
Ezt követően judo bemutatót láthattunk, majd egy kicsit megmozgatták a mi sportosabb tanulóinkat is. Köszönjük a lehetőséget, a gyerekek nagyon élvezték!
A Szegedi-Gyermekszínház-SZÖRF-Társulat folytatta a műsort. Gyönyörű hangjukkal és vidámságukkal mindenkit levettek a lábukról. Vasárnaponként a Kapcában találkozhatunk velük. Látszik, hogy szeretnek együtt játszani, énekelni, táncolni, örülni! Az ember, ha csak nézi és hallgatja őket, teljesen hatásuk alá kerül.
Eközben ügyességi programok vették kezdetüket a tantermekben: olimpiai 5próba, társasjáték, valamint egy kis ismertető az ókori olimpiák történetéről. Mindenki egy kicsit aranyérmes olimpikonná válhatott, legalább egy fotó erejéig. Volt olyan terem, ahol akkora tömeg volt, hogy alig jutottam be fényképezni, ami nem is csoda, hiszen ott hokizni, rollerezni, biciklizni, kosarazni, gördeszkázni, focizni, dartsozni, puzzlezni lehetett, de még íjászat is volt. Az udvaron pedig a pingpongozni vágyók mutathatták meg ügyességüket.
A lurkók nagy kedvence a horgászat idén is „nagy sláger” volt. Akadálypályán, családi váltóban is lehetőség volt a tornateremben ügyeskedni. A közkedvelt 1 perc és nyersz! is az olimpia jegyében telt az udvaron: harisnya halász, ormányos jeti, villa bowling, „bírom a búrád”, sufni pingpong – egy biztos, itt senki sem unatkozott 1 percig sem!
Aszfaltrajzversenyen is ügyeskedettek a tehetséges gyermekek, és akiknek volt egy kis ideje, kisállatszépségversenyre is benevezhette imádott kis kedvencét. Babahörcsögök, bárány, teknős és tengerimalac lett a befutó, de hoztak kutyákat, cicákat, sőt kecskét is. Mindenki kapott valami ajándékot.
Bent az aulában ásványokat, karkötőket lehetett megtekinteni, vásárolni, az egyik szülő pedig gyönyörű manókat, tárolókat és mécsestartókat készített eladásra, melyből a fia osztályát támogatta. Két 6.a-s szülő több mint 2 órán keresztül sütötte a palacsintát. Köszönjük a segítségüket!
A szerencse várományosai sorsjegyet vettek, tömött sorok voltak a jegyeladásnál. A legjobban várt programunk a Pincetúra volt. Csilla néni és Gyöngyi néni nem győzött érdekesebbnél érdekesebb történetekkel szolgálni az érdeklődő csapatoknak. Közben a büfében finom falatok várták a kicsiket-nagyokat.
Nagyon jó hangulatban telt a délután, ahol a szülők, a gyerekek és a pedagógusok egyaránt jól érezték magukat. Mindenkinek köszönjük a támogatást és a részvételt, várunk mindenkit legközelebb is!

Mosonyi Borbála
nyelvtanár, könyvtáros

 


 

Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy a személyre szabott és maradéktalan minőségű tartalom érdekében az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe.